Én már éreztem a cukrot is keserűnek
És már délelőtt láttam a délutánt
És sírtam majdnem minden vidám filmen
S az álmaimtól féltem az éjszakát
Ha tehettem, csak befelé ordítottam
Mert kifelé muszáj mosolyogni
De én szomorúbb vagyok bárkinél a földön
A fiam nélkül nem vagyok már senki
És föl kellett állnom akkor is, ha nem ment
Mert ahol én voltam, onnan már nem lehet
Úgy gondoltam, a fájdalom majd múlik
S hogy elhiggyem, csak pár üveg kellett
De hallgass most, figyelj rám, barátom
Töltsd ki még, mi az üvegben maradt
Miért ne legyen könnyebb az a néhány óra
Ami még a napból itt ragadt
Persze, nem jó folyton csak menekülni
De megállni még egyedül nem merek
Segítség kéne, ugyanúgy, mint régen
Mikor fiatal voltam, vagy egészen kis gyerek
Mert hidd el, jó úgy a földön aludni
Hogy a fejem alá anyám karját álmodom
Jó apámmal gyönyörű borokat inni
És szomorkodni a régi dolgokon
/A harmincéves születésnapomon írtam ezt a szöveget. Próbáltam visszatekinteni, és számot vetni önmagammal. Mérlegre tenni jó és rossz dolgokat, aztán csak bízni abban, hogy a mérleg nyelve valahol középen áll majd meg. - Ugyan miben reménykedtem?/
És már délelőtt láttam a délutánt
És sírtam majdnem minden vidám filmen
S az álmaimtól féltem az éjszakát
Ha tehettem, csak befelé ordítottam
Mert kifelé muszáj mosolyogni
De én szomorúbb vagyok bárkinél a földön
A fiam nélkül nem vagyok már senki
És föl kellett állnom akkor is, ha nem ment
Mert ahol én voltam, onnan már nem lehet
Úgy gondoltam, a fájdalom majd múlik
S hogy elhiggyem, csak pár üveg kellett
De hallgass most, figyelj rám, barátom
Töltsd ki még, mi az üvegben maradt
Miért ne legyen könnyebb az a néhány óra
Ami még a napból itt ragadt
Persze, nem jó folyton csak menekülni
De megállni még egyedül nem merek
Segítség kéne, ugyanúgy, mint régen
Mikor fiatal voltam, vagy egészen kis gyerek
Mert hidd el, jó úgy a földön aludni
Hogy a fejem alá anyám karját álmodom
Jó apámmal gyönyörű borokat inni
És szomorkodni a régi dolgokon
/A harmincéves születésnapomon írtam ezt a szöveget. Próbáltam visszatekinteni, és számot vetni önmagammal. Mérlegre tenni jó és rossz dolgokat, aztán csak bízni abban, hogy a mérleg nyelve valahol középen áll majd meg. - Ugyan miben reménykedtem?/