.

Boroskóla Lyrics

Szállnak az égen a súlytalan sörösüvegek,
imbolyogva hazafelé sietek.
Parázs a számban, pedig én nem cigizem,
kiöblítettem az emlékezetem.
Pillepalackos vörösért mentem a boltba.
Kólával keverve repít a holdra!
A csillagoknak is énekeltem pár számot,
jött egy koncert, és pezsgőt ittak a lányok.

A térdemen ül, a melle a kezembe simul.
Ha a gatyámba élvezek, hogy mondom latinul?
Táncba hívnak, s az alkohol vezet,
visszafelé jön a mámor, térdepelek
Hazamegyünk majd az első busszal,
addig mulatunk, míg bírjuk szusszal.
A kevés pénzt is úgy szórjuk el,
mint a királyok, mikor költeni kell.

Napsütésben, nem az árnyékban élünk.
Nem teázgatunk, nem üldögélünk.
Megríkat minket egy szomorú szám,
sose halunk meg, vagy inkább csak ritkán.
Report lyrics