Lovam hátán, nyergem ölében, mint a puskapor ott a töltényben,
robban alattam, itt a szél szárnyán, amíg élek, fel soha nem adnám.
Hajnali harmat hűti le szívem, neked semmi, nekem ez a minden.
A találkozás ahol ezer év után, újra együtt egy árnyékos délután.
Nevetni kell akkor is amikor, úgy érzed az élet mindjárt eltipor.
Bármi jöjjön is, minden út áldott, mert a végén Isten körül álltok.
Hunok mantrája dobog tüdőmben, így látom a valót ott a tükörben.
A szeretet szer, ami engem etet és Árpád népe újra szabad lehet!
Ahogy a nap kel fel, úgy ég a tűz bennem,
villámot szór szívem, forgószél lelkemben
elhagytam eszméket, pont úgy, mint lepkéket,
kisgyermek hálóval, hol vágtatok Ráróval...
Hadd lássam még egyszer, ahogy a nap kel fel...
Látom mit látnom kell, ez nekem bőség.
Lényem jól figyel, nem kell más őrség.
Azért születtem, mert Isten elfogad,
ha eljön a hajnal, köss el egy jó lovat!
Hosszú út vezet őseim földjére,
ahol még eleven Feszty körképe.
Lábaim megfagynak, tenyerem forró,
az igazságot nem várom a bortól.
Érzem a föld szívét, dobban alattam,
magyarnak születtem, ember maradtam.
Zöldellő dombok, lüktető puszták,
Isten t**kait magukkal hozták.
Szerelmem öléből fiam szemébe,
szeretet költözött gyűlölet helyébe.
Láttuk mit látni kell, a többi rossz álom,
örülök, hogy itt vagy drága barátom!
Ahogy a nap kel fel, úgy ég a tűz bennem,
villámot szór szívem, forgószél lelkemben
elhagytam eszméket, pont úgy, mint lepkéket,
kisgyermek hálóval, hol vágtatok Ráróval.
Fölöttem sólyom száll, ezerszer látott már,
hajnalban érkezem, szorítsd hát két kezem,
lovamnak súgom én, bármi az úton ér,
csak hadd lássam még egyszer, ahogy a nap kel fel...
Fölöttem sólyom száll, ezerszer látott már,
hajnalban érkezem, szorítsd hát két kezem,
lovamnak súgom én, bármi az úton ér,
csak hadd lássam még egyszer, ahogy a nap kel fel...
robban alattam, itt a szél szárnyán, amíg élek, fel soha nem adnám.
Hajnali harmat hűti le szívem, neked semmi, nekem ez a minden.
A találkozás ahol ezer év után, újra együtt egy árnyékos délután.
Nevetni kell akkor is amikor, úgy érzed az élet mindjárt eltipor.
Bármi jöjjön is, minden út áldott, mert a végén Isten körül álltok.
Hunok mantrája dobog tüdőmben, így látom a valót ott a tükörben.
A szeretet szer, ami engem etet és Árpád népe újra szabad lehet!
Ahogy a nap kel fel, úgy ég a tűz bennem,
villámot szór szívem, forgószél lelkemben
elhagytam eszméket, pont úgy, mint lepkéket,
kisgyermek hálóval, hol vágtatok Ráróval...
Hadd lássam még egyszer, ahogy a nap kel fel...
Látom mit látnom kell, ez nekem bőség.
Lényem jól figyel, nem kell más őrség.
Azért születtem, mert Isten elfogad,
ha eljön a hajnal, köss el egy jó lovat!
Hosszú út vezet őseim földjére,
ahol még eleven Feszty körképe.
Lábaim megfagynak, tenyerem forró,
az igazságot nem várom a bortól.
Érzem a föld szívét, dobban alattam,
magyarnak születtem, ember maradtam.
Zöldellő dombok, lüktető puszták,
Isten t**kait magukkal hozták.
Szerelmem öléből fiam szemébe,
szeretet költözött gyűlölet helyébe.
Láttuk mit látni kell, a többi rossz álom,
örülök, hogy itt vagy drága barátom!
Ahogy a nap kel fel, úgy ég a tűz bennem,
villámot szór szívem, forgószél lelkemben
elhagytam eszméket, pont úgy, mint lepkéket,
kisgyermek hálóval, hol vágtatok Ráróval.
Fölöttem sólyom száll, ezerszer látott már,
hajnalban érkezem, szorítsd hát két kezem,
lovamnak súgom én, bármi az úton ér,
csak hadd lássam még egyszer, ahogy a nap kel fel...
Fölöttem sólyom száll, ezerszer látott már,
hajnalban érkezem, szorítsd hát két kezem,
lovamnak súgom én, bármi az úton ér,
csak hadd lássam még egyszer, ahogy a nap kel fel...