Magányosan állok egy sötét udvaron,
Egy régi, ócska lámpa csendesen lobog.
Sorra kidőlt padok közt lépkedek,
Kevés a hely, ahova léphetek.
A sarkon áll egy alak, rám vigyorog,
Szólni nincs kedvem, hát tovább indulok.
A régi téren talán vár még valaki,
Vele jó lesz egy cigit megosztani.
Refr.: Egyszer egy szép napon,
Tudom, hogy elhagyom a várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen holnap, holnap indulok!
Talán csak megszokásból indultam tovább,
Mereven bámultam a házak ablakát.
A pályaudvar már egy megszokott állomás,
Az egész egy furcsa látomás.
Aztán csend és újra csend.
A sárga Hold álmosan figyel.
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit jártam itt,
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit vártam itt.
Próza: Igen, elhagyom a várost!
Elhagyom, ha nem fogad magába.
Erről szólt a dal: EDDA Blues!
Egy régi, ócska lámpa csendesen lobog.
Sorra kidőlt padok közt lépkedek,
Kevés a hely, ahova léphetek.
A sarkon áll egy alak, rám vigyorog,
Szólni nincs kedvem, hát tovább indulok.
A régi téren talán vár még valaki,
Vele jó lesz egy cigit megosztani.
Refr.: Egyszer egy szép napon,
Tudom, hogy elhagyom a várost, ahol élek.
Mindent itt hagyok, mit Miskolc adhatott,
Igen holnap, holnap indulok!
Talán csak megszokásból indultam tovább,
Mereven bámultam a házak ablakát.
A pályaudvar már egy megszokott állomás,
Az egész egy furcsa látomás.
Aztán csend és újra csend.
A sárga Hold álmosan figyel.
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit jártam itt,
Tudom, hogy nem felejtem, mennyit vártam itt.
Próza: Igen, elhagyom a várost!
Elhagyom, ha nem fogad magába.
Erről szólt a dal: EDDA Blues!