.

1-0-1 digitális Lyrics

1) Gyerekkoromban, a játékboltokban
nagyot ámultam
Amikor a polcon fakocka helyett valami
olyant találtam,
Amiről még csak álmodni sem mertem volna addig
Motoros LEGO-t, és távirányítható harckocsit,
Meg szobatelefont, és autópályát trafóval,
De ez mind-mind nem ért fel azzal
a sztereó magnóval,
Amit apukám karácsonykor a fa alá rejtett el
Majd egy évre rá jól megleptek egy walkman-nel.
Lett kvarcjátékom, és kvarcórám is hét zenés,
Én komolyan azt hittem, hogy itt megáll majd
a fejlődés.
De pár hónapra rá megjelent még két új gép
A videomagnó és Commodore 64.
A digitális-kor nálam itt kezdődött el
Jó barátom lett hamar a kettes számrendszer
Azóta kiszorult minden, ami a***óg és mechanikus szerkezet,
És két számjegy dominál az életben:
a nulla meg az egy.

Refrén:
10110100110010100100011010110100110010100100011

2) Négy-negyedben kezdem el, nem stimmel,
nem rímel
Visszapattan, mint a mandiner, csak így fér el
A betű, a szó, a szótag, a mondat, sor a sorra
Összefonva, egymásba karolva, új a forma.
A jelen kor szüleménye, leleménye, itt a fénybe�
Régimódiak, gyerünk fedezékbe, sablonok félre!
Nem felfordulás, csak szükséges újítás.
Szöveghajlítás, nyelvcsavarás, csupa új szokás.
Ritmuscibálás, modernizálás, kiállás.
Első hallásra furcsa a fejlődés útja
Mondhatni ultra, hibaszázalék nulla, először durva
Aztán én is ráállok az útra, számsorok újra
Mintha húzna, beszippant egyből
Változik-alakul test a testből
Mocorog-szivárog lentről-fentről
Hátulról-szemből, mindenhol ott van gyorsan
Koccan, roppan, a bomba robban nyomban
a**zem most gond van!
Refrén

3) 1-0-1 digitális, ideális
Ha van fázis nincs rivális
Globális terjedés máris. Máris? Ez brutális!
Ma még aktuális, nem speciális
Fenomenális, racionális, van tovább is�
A technika adott, nem harapok,
és nem mondok nagyot
Csak haladok, hozzáteszek én is egy darabot
Egy kéznyomot, mozgásban vagyok
Mindenkit hátrahagyok, vágtatok.
Ironikus, mert a módszer egyszerűen logikus
Csatlakozik fizikus, kémikus, matematikus.
Eredmény: technikai tus!
Mégsem nevezném gondnak, könnyebb, ha tolnak
Helyettem dolgoznak, éreznek, gondolkoznak,
zavarba hoznak
Az emberek úgy hívják digitális korszak.
Refrén

4) Mintha mindig így lett volna, minden zajlik
Teljes nyugalomban. Nézem, ahogy működik,
nem küszködik,
Nem erőlködik, csak erősödik, okosodik, növekedik.
Az életem eközben lassan eltelik. Pedig
Szeretném tudni mi lesz a vége. Miért ne?
Eljön az emberiség veresége? Ellensége
Letaszít a mélybe, lesz-e ránk szüksége?
Meg van-e erre a képessége? Mindennek vége? Mindennek vége!
Vagy éppen ellenkezőleg, nem néz levegőnek.
Az embert meghagyja elsőnek, békét hoz férfinak és nőnek.
Tökéletes logika, technika, nincs benne hiba.
Elektromos mocorgás és hozzá matematika.

Refrén
Report lyrics
Nincs határ (2005)
Nincs határ Először mindenki béna Mint a filmeken Ági voltam Péntek Uhh, tegnap Örülök Nincs egy rongyom Mindenki más Csak ennyi?? Táplálék az agynak Torzulj! 1-0-1 digitális Tessék vigyázni! Nincs semmi baj Siess postás! Mi a kotta? Világzene Először mindenki béna (rádió remiksz)